2016. március 11., péntek

Márciusi Pixibag

Sziasztok!

A mai bejegyzésben a márciusi pixibag tartalmát szeretném megosztani veletek! Hivatalosan még nem az enyém a csomag, ugyanis szülinapomra fogom ajándékba kapni, de az X-epil márka miatt mindenképp előellenőrizni ("cenzúrázni") akartam a csomag tartalmát, és a kis deviáns-t el is távolítottam, a többit pedig szépen visszapakoltam, és kivárom, hogy megkapjam - ebből következik, hogy teljesen érintetlen még minden termékem...Viszont úgy gondoltam, hogy most vagy soha alapon inkább most írom meg a bejegyzést, hiszen az ilyeneket szeretem elkülöníteni a sima zsákmányos bejegyzésektől...
Egyébként egyre izgalmasabb útjaik vannak a kiadásoknak felém, ugyanis most még a regisztrációmat se akarta elfogadni, és rendelési időszakra se sikerült - sajnos - rendbe tenni ezt a dolgot, így én egy új fiókot is létrehoztam még gyorsan, hogy meg tudjam rendelni...
Egyébként eléggé megosztó kis pakk lett, még igazából én se tudom, hogy álljak hozzá (persze majd a használat során úgyis kiderül :)). Egyrészt szörnyen praktikus minden, nagyon jól használható, és jócskán meg volt tömve a doboz/szütyő, szóval ilyen szempontból nem lehet panaszszó rájuk...Másrészt...elmaradt a hű hatás - de ez lehet annak köszönhető, hogy (mint már említettem) még nem "kaptam meg", ezért még nem tudtam beleélni magam a dolgokba...

A neszeszer maga szerintem egyáltalán nem tavaszias, de nekem nagyon tetszik, olyan kis pozitív hangulata van, ha ránézek (és nem csak a felirat miatt), amit nagyon szeretek a pixibag-ekben (a novemberin tesztelhettem :D), hogy rengeteg minden belefér, nagyon kényelmesen lehet kiszedegetni a dolgokat belőle ennek ellenére (nem kell kiborítani az egészet, hogy megleljük, amit keresünk, hanem bele lehet "túrni"), és még jól is néz ki...:D
Aztán most megörökítettem a szórólapokat is, mert valahogy ezt mindig lefelejtem...(vagyis kétszer pixiztem ezelőtt, és mind a kétszer kihagytam a szórólapokat xD)
Szóval van itt két Max Factor szórólap, egy a Marilyn Monroe rúzskollekcióról, egy pedig a Miracle match alapozóról, van két Tranquini italos (őszintén szólva a kisebb az nagyon jópofa szerintem...ezt lehet nem olvasás nélkül fogom kidobni a kukába - mint a szórólapokat általában xD), és egy hansaplastos.
A Hansaplast ragtapasz egy vicces történet (igen, általában sminkeknél szoktam így kezdeni, de most ez is az), mert amikor megláttam a márkát, rögtön éreztem, hogy ragtapasz lesz benne...És...az lett...Mondjuk - hülyén fog hangzani, de - szörnyen örülök neki, mert valahogy a ragtapaszaim borzasztóan gyorsan elfogynak, vagy nincs megfelelő méret belőle, vagy nem ragad, vagy foszlik a lapocska rajta...Szóval a ragtapasz sose árt, és gondolom ez is az öregség jele már, de jobban örülök ennek a terméknek, mintha bármi mást tettek volna be a márkától...
Az X-epil intimo intimlemosó szintén egy bejött megérzés...vagy inkább reméltem, hogy ez lesz benne...Az X-epil márkát én főleg az intim higiéniai és a szőrtelenítési termékeikről ismerem...Utóbbiakat pedig KI NEM ÁLLHATOM! Egyszerűen az eldobható borotvájuk olyan, mintha vajazókéssel próbálnám megnyúzni magamat, a gyantájuk beleragad a szőrbe, de nagyjából lehúzhatatlan, így őszintén reméltem, hogy intim higiéniai termék lesz a csomagban (az intim törlőkendőjüket kedvelem, pont olyanom van itthon most is)...Bár én alapjáraton a külön mosakodó termékeket nem tartom szükségszerűnek (mint említettem, inkább a kendők), nagyon kíváncsi leszek erre...Bár...őszinte vallomás: a használja borotválkozáshoz is felirat keltette fel a figyelmemet rajta...Kicsit elkanyarodtam, ezt a terméket mindenképp feltűnés nélkül ki akartam csempészni a csomagból, így őt már magamévá tettem, de még használni nem volt lehetőségem - hogy lett volna, amikor ezt a posztot írom, még frissen van nálam a csomag, csak előreidőzítettem jó szokásomhoz hűen xD - szóval valószínűleg...ő lesz a leghamarabb "tesztelt" dolog a csomagból.
Tranquini üdítőital...Ennek elolvastam az összetevőit, meg a dobozon lévő leírást és azt kell mondjam nagyon szimpatikus a dolog...bár én amúgy gyógyteázni szoktam, nagyon örülök, hogy kipróbálhatom ezt is, mert magamtól biztosan nem nyúltam volna érte - az ilyesmi fel se szokott tűnni már, ki figyeli, hogy milyen új üdítőket dobnak piacra? Ha konkrétan nem keresek valamit, akkor szét se nézek, csak lekapom, amiért mentem...:D
A maxfactor miracle match alapozójának egy mintája lapult a róla szóló szórólapban, méghozzá az 50-es natural árnyalatban...Igazából ennek én nagyon örülök (vagy ennek is), ugyanis az alapozó minták is jó pár használatra elegendő terméket tartalmaznak, és ha mégse válik be, akkor sincs probléma, mert nem kellett a teljes terméket megvenni...Szerintem ez az árnyalat jóval sötétebb lesz, mint a saját bőrszínem, így nyár előtt semmiképp sem kísérletezgetek vele, de azért kíváncsi leszek rá...
A Marilyn Monroe rúzskollekcióban valamelyik darabjában valahogy biztos voltam, hogy az lesz benne...én is nézegettem ezt a kollekciót, de valahogy számomra ez nem a piros, vagy nem ilyen a piros...Aztán kinéztem két árnyalatot (1-es és 4-es), de sok rúzsom van, és nem tudtam dönteni, hogy melyik kellene...na most a Pixibag eldöntötte...a hármas (berry) árnyalat jutott nekem...Aminek egyrészt örülök, mert ez a hűvös bőrtónushoz való árnyalat (tehát pont illik hozzám), másrészt kicsit haragszom...na jó, a haragszom nem jó kifejezés, most kaptam egy 3600 forintos rúzst szinte ingyen (még átlagolva is jól jártam xD), de ez a legkevésbé piros árnyalat az egész kollekcióban...és én nagyon szeretem a pirosat...és meg is veszem a pirosakat magamnak, nem arról van szó, csupán nálam a rúzs téma mindig is kényes volt...Van 145 forintos rúzsom, és kedvelem is nagyon, de ott ÉN választottam a színt (sötétbordó), és valahogy úgy vagyok vele, hogy hiába a rúzs a kedvenc sminktermékem, rúzst nekem senki ne vegyen, mert azt én úgyis jobban tudom, hogy mi áll jól, és mi illik hozzám...Mindenkinek megvannak a bogarai, én a rúzsoknál vagyok finnyás...Persze ennek ellenére kipróbálom, mert szeretem a maxfactor rúzsokat (az elmúlt héten egy rózsaszínjüket nyúztam minden nap), de az árnyalatommal úgy érzem nehéz lesz megbarátkoznom...persze, próbálok pozitívan hozzáállni, de...majd kiderül, hogy mennyire tud velem dolgozni...:)
A végére pedig a Nivea kupacot hagytam...Hát...jó vásár volt, azt hiszem! Nagyon kedvelem a márkát, bár nem annyira régen volt egy szörnyen kellemetlen tapasztalatom az egyik dezodorral (fehér festékszóróval is fújhattam volna magam, lehet az kevesebb foltot hagy a feketén xD), szóval vegyes érzelmekkel állok a protect&care dezodorhoz is...Először, mikor megláttam, nagyon örültem, mert milyen jó már, hogy a nivea krém összetevőit tartalmazza, aztán rögtön eszembe jutott, hogy ugyanennyire örültem a kaolin púdert tartalmazó dezodornak is, amit kb két használat után sikerült megutálnom...Szóval kicsit izgulok, hogy ez milyen lesz, de remélhetően nem fog elődje nyomdokaiba lépni...
A care&cocoa tusfürdő viszont nagyon jól hangzik! Imádom a nivea tusfürdőket, és a kakaóvajas cuccokat is, szóval ez egy az egyben telitalálat!
Az utolsó két termék meg megint csak vegyes érzelmeket váltott ki belőlem...Egy repair&targeted care sampon és balzsam lapult benne, ami száraz hajra való...az én hajam még mindig zsíros...Illetve nem használok balzsamot (régebben használtam a nivea hajegyenesítő balzsamját, de több, mint a felét ki kellett dobni, mert nem bírtam elfogyasztani)...na meg a hajfestés miatt nagyon körültekintő szoktam lenni sampon vásárlásnál...Először tovább is akartam passzolni őket, de aztán eszembe jutott a mostani samponom (lassan egy éve használom, zsíros hajra való, egyébként nagyon jó termék, de már hányingerem van a szagától - az avon mentás samponja, ha valaki szeretne jó sampont zsíros hajra, de érdemes a kisebb kiszerelést megvenni, hiába olcsóbb a nagyobb...xD), szóval most konkrétan még a Bánfi samponnak is örülnék helyette, pedig az lemarta a festéket a hajamról...Így úgy döntöttem, hogy mindenképp kipróbálom a sampont, a balzsamot meg még megálmodom...Vagyis valószínűleg ki fogom próbálni, viszont elég nagy a valószínűsége annak is, hogy utána nem én fogom elhasználni - a színvédő balzsamom, ami sokkal kisebb kiszerelés se fog elfogyni soha...

Összességében egy remekül használható csomag lett, és nagyon praktikus, és örülök, hogy ezek kerültek bele, úgy érzem sok érdekes dolgot fogok tudni kipróbálni, és nagyon várom, hogy megkaparintsam őket...
...de a "WOW"-hatás most elmaradt...

Nektek hogy tetszik? Ti megvettétek? :)
Kellemes hétvégét mindenkinek! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mondd el véleményedet, vagy tedd fel kérdésedet! :)